Vélhetőleg a Németországtól elszenvedett 7-1-es vereség a brazil sporttörténet egyik legmegalázóbb pillanata volt, ha ugyan nem a legmegalázóbb. Már a 29-ik perc hírhedtté vált, amikor 5-0 volt az állás, és nyugodtan mehetett lefeküdni bármely szurkoló, anélkül, hogy a lényegről lemaradt volna. Még két német gól, és egy brazil. Számomra viszont megérte a végéig fennmaradni, hogy a meccs végén néhány nagyon rövid bejátszásban láthassam David Luizt és egy másik brazil játékost imádkozni. Mi ebben a különleges? – kérdezhetitek.

Kiemelném első sorban a következetességüket és azt a képességüket, hogy megvallják hitüket a kedvező, vagy kedvezőtlen időben is. A nemes jellem bizonyítéka hűségesnek maradni, meggyőződésed mellett kiállni, akkor is, ha ez semmi hasznot nem hoz. Azután: ez a gesztus erőteljesen és véglegesen széjjelszakítja a focishow fátylát, amely mindeddig premier-plánban volt, és alárendeli egy felsőbb rendű esemény valóságának. Az első dolog, amit ők ezzel üzennek, hogy a megaláztatás – még ha a történelem legnagyobbikának nevezzük is – nem lehet annyira fontos, mint egy másik univerzum: az, amelyben e dolgoknak más (m)értékük van.

Az sem számít, hogy akik látták őket, hisznek-e Istenben, vagy sem. Ami számít, hogy az imádkozó brazil futballisták közvetetten kinyilvánították, hogy a foci nem minden. Még egy világbajnokság elődöntője is lehet apróság; hogy a dolgok látszólagos fontossági rendje teljesen különbözik azok valóságos értékrendjétől. Olyan ez, mint egy megvilágosodást adó orvosi beavatkozás, amely képes széttörni a megrendezett előadások és az illúziók kemény páncélját; megszünteti a szemet bántó varázslatot, és aláaknázza a sportok kortárs vallását, elűzve trónjukról annak hőseit és isteneit. Keresztyén szempontból figyelemre méltó tény, hogy az imádság egy sikertelenség végpontján születik meg. Láttam sikerek utáni imádságokat, de veszteség utánit nem nagyon. Nem jelenti, hogy nem volt ilyen, legfeljebb nem került kamerák elé.

Ugyanakkor, bár vannak rendelkezések, melyek a sportpályán történő vallásos megnyilvánulásokat korlátozzák – a két lefilmezett brazil focista – semmibe vették ezeket. Ezt jelenti a hitedet nyilvánosan vállalni, az ezt követő következményekkel együtt. És van itt még valami. Létezik egyféle babonás, ill. megfelelést hajhászó vallásos érzület azok között a sportolók között, akik mindenféle jelekkel, mozdulatokkal igyekeznek ilyen téren (is) népszerűséget szerezni maguknak. De azok a sportolók, akiknek van erejük a vereség után is imádkozni – nem ebbe a sablonba tartoznak.

Ez a fajta viselkedés eszembe juttatja C.S. Lewis mondását a frontharcosokról: abban az esetben, amikor két hívő katona, akik egymással ellenséges csapatokban harcolnak, lelövik egymást, nyugodtan mehetnek kézen
fogva a menny felé. A dolgoknak ez a „felülről” történő látása képesíti ezeket a sportolókat is, hogy átlépjék a sikertelenség érzelmi töltődésének a határait, úgy, hogy közben helyes perspektívába helyezik azt.

Végülis bár szívesen lefeküdtem volna az első félidő után, nem bántam meg, hogy a kíváncsiságtól hajtatva fennmaradtam. Egy megalázó vereséget imádsággal lezárni – a legcsodálatosabb finálé. David Luiz imádkozott akkor is, amikor megnyerte a Szuperkupát, és akkor is, amikor elvesztette ezt az elődöntő mérkőzést.

 A cikk megjelentetésére a fordítón, Takács Zoltánon keresztül engedélyt kértünk a szerzőtől.

I.
Sétálok az utcán.
Egy mély lyuk van a járdán.
Beleesem, elvesztem.
Nincs segítség.
Nem az én hibám.
Egy örökkévalóság kell, hogy kitaláljak.

II.
Ugyanazon az utcán sétálok.
Egy mély lyuk van a járdán.
Úgy csinálok, mintha nem látnám.
Újra beleesem.
Nem tudom elhinni, hogy ugyanott vagyok.
De nem az én hibám!
Még nagyon hosszú idő telik el, míg ki tudok jönni.

III.
Ugyanazon az utcán sétálok.
Egy mély lyuk van a járdán.
Látom, hogy ott van.
Mégis beleesem... ez puszta megszokás.
A szemem nyitva van. Tudom, hol vagyok.
Az én hibám!
Azonnal kijövök.

IV.
Ugyanazon az utcán sétálok végig.
Egy mély lyuk van a járdán.
Megkerülöm.

V.
Egy másik utcán sétálok végig.

Családomban nem merült fel a férfikorral járó esetleges prosztata probléma, mással sem beszéltem erről, így nem is vettem komolyan a jelentkező apró tüneteket. Ezért írom soraim, hogy akik hasonlóan hozzám eddig nem foglalkoztak a kérdéssel, itt az ideje! Kedves férfitársam, ha elmúltál negyven, feltétlen ballagj el egy-két évente kontrollra, mely a közhiedelemmel ellentétben teljesen fájdalommentes fél perces vizsgálat! Időben felfedezett nagyobbodást műtét nélkül lehet kezelni! De igazából azért is írok, mert szeretném Istent magasztalni, ki meg nem érdemelten mindig a lehető legjobbat adja nekünk, még egy ilyen témában is! Az eszemmel tudom, mégis mindig meglep jó értelemben, hogy Isten órája mennyire másképp jár, mint az enyém, de mindig abszolút pontosan! Elképesztően pontosan. Haldd hát történetem!

Három hónapig Indiában voltam, és hazaérkezésem órájában teljes elzáródást kaptam, magyarul a megnagyobbodott prosztatám hirtelen teljesen elzárta a húgycsövemet! A csoda és kegyelem az, hogy ez nem előbb történt –akár egy fél nappal is-, nem a hosszú repülőút alatt, vagy ott Indiában, ahol a legközelebbi kórház egy órás autózásra volt! De volt, hogy napokig a semmi közepén laktam, ahonnan csak mopeddal tudtak volna elvinni az onnan négy órára lévő kórházba, elég szerény körülmények közé! Gondolj bele, milyen „élmény” teljes elzáródással zötykölődni egy moped hátsó ülésén, tele húgyhólyaggal, ami képtelen kiürülni, s ezért egyre jobban fáj, s okoz egyre nagyobb szenvedést! Majd a helyi elsősegély után milyen macerás és mennyi költség újrafoglalni a repülőjegyet, katéterrel intézkedni, majd repülni.

De Isten csodálatos módon átállította a biológiai órámat, így gond nélkül tudtam teljesíteni a küldetésem! A visszafele repülőúton késett a gép, így új útvonalat kínált a repülőtársaság. Mire megérkeztünk Dohába, már ezt se értem el a további késés miatt. Az ügyintéző azzal nyugtatott, hogy amíg intézkednek az újabb foglalás ügyében, addig üljek be a VIP váróba és reggelizzek meg, természetesen az ő költségükön. Régi álmom valósult meg, mert eddig mindig kívülről és sóvárogva nézegettem az ilyen luxus helyeket, de ez most valósággá vált!

A hatalmas bőrfotelban elfogyasztott bőséges reggeli után visszajött az ügyintéző, és felvázolta ajánlatát: Maradjak itt Dohában, adnak vízumot, biztosítanak egy négycsillagos szállodai szobát másnap reggelig, transzfert oda-vissza, és teljes ellátást. Mivel ezt az odautazásnál már megtettem, így egy belső hangra hallgatva inkább a Rómába, majd onnan Budapestre való repülést választottam, amivel aznap hazaérkezhettem. Mivel a járat csak öt óra múlva indult, így erre az időre egy még nagyobb VIP váróba kísértek be, ahol még ágyak is voltak, és természetesen itt is korlátlan svédasztalos fogyasztás. Duplán beteljesült álom. Azé’ nem rossz dolog urizálni, így betelepedtem az egyik ágyba, körbepakoltam magam étellel-itallal, szunyókáltam is egyet, majd a kezembe nyomtak egy vouchert is a kellemetlenségek enyhítése gyanánt, miszerint visszaadnak a repülőjegy árából 250 USD-t.

A sokk, pont időben

Éjfélre hazaértem, s a kora reggeli órában ért a meglepetés: nem tudok pisilni! Sose volt efféle „élményem”, így igencsak meglepődtem. Próbálkoztam, fohászkodtam, s arra gondoltam, ha rosszul döntök, most Dohában ért volna ez. Gondolj bele, totál felforgatott volna mindent, dokit keresni, stb, majd venni egy új jegyet saját költségen.
Dél körül egyértelművé vált, hogy irány egy kórház! Épp tudtam még járni, így a legközelebbi kórházba elbuszoztam. Ráérzésre megcéloztam az egyik kaput, s pont az ambulancián kötöttem ki. Nagy nehezen elnyöszörögtem, hogy mi a gond, s mivel senki nem volt rajtam kívül, így egyből felfektettek az asztalra, s a katéter felnyomása után végre megkönnyebbültem. Sikerült mindenkit lepisilnem, de én széles vigyorral élveztem, hogy megszűnt a fájdalom. Mivel ebben a kórházban nem volt urológia, ezért megbeszéltük melyik kórházba vigyenek át mentővel, hogy ott konkrét segítséget kapjak.

Amikor kikerültem a vizsgálóból eléggé meglepődtem, mert az elmúlt tíz perc alatt, amíg bent voltam, legalább tizenöten álltak már sorba. Osszál-szorozzál, ha nekem ezt a sort végig kellett volna állnom, mert tíz perccel később érkezem, az olyan másfél órás várakozás lett volna, mialatt belepusztultam volna a fájdalomba!
A mentő elég hamar átvitt a legközelebbi urológiára, ott sem állt sorba épp senki, így egyből szakemberek kezébe kerülhettem. Felvázolták a vizsgálatok után, hogy ezt bizony műteni kell –a két lehetséges műtét közül a nagyobbikkal-, és a legközelebbi szabad időpont sajnos csak másfél hónap múlva lesz, addig katéterrel kell élnem, ami ugye egy jó harminc centis gumislag feltolva, a kinti végén egy zacsival. Amíg mindezt végiggondoltam, egyszer csak felkiáltott a doki és örömmel jelezte, hogy egy hét múlva mégiscsak befekhetek műtétre, épp most lett szabad időpont!

Hazafele mindent végiggondolva egyre csak az járt a fejemben, hogy a három hónap, de különösen az elmúlt 36 óra milyen elképesztően alakult! „Pont” most történt, nem előbb, „pont” be tudtam vánszorogni a jó kórházba, „pont” nem állt sorba ott senki, onnan „pont” egyből bekerülhettem az egyik legjobb kórházba, „pont” lett egy közeli időpont a műtétre, s minden „pont, pont, pont”! Na ez Isten órája.

Mosógép, szinte ingyen

De a sztorinak itt nincs vége! Másnap be akartam kapcsolni a mosógépet, de meg se nyekkent. Berozsdásodott a csapágy a három hónap alatt. Nagy nehezen kézzel el tudtam forgatni a dobot, majd igencsak nagy csapágyzajjal végül ki tudtam mosni. Na, gondoltam, ez is éppen most történik. Elballagtam egy áruházba –katéterrel nem éppen fürgén-, és elkerekedett a szemem, mert a legolcsóbb használható mosógép 80 000 Ft volt!!! Gagyit ugye nem veszünk, mert az drágább.

Szomorúan távoztam, s elkezdtem körbekérdezni szervizeket is, mennyi egy csapágycsere? 25 000 Ft. Gondoltam, egy tizenéves mosógépnél nem biztos, hogy ez megéri. Másnap elballagtam egy másik áruházba, s hanyatt dobtam magam. „Pont” aznap kezdődött egy három napig tartó akció, amivel a „pont” kinézett mosógépet 20%-os engedménnyel lehetett megvenni! Másnap nyitásra odamentem ennek az áruházláncnak egy hozzám közelebbi boltjába, s újabb meglepetés ért: itt további 5 000 forinttal volt olcsóbb a kinézett mosógép! Megérkezett a repülőgéptársaság visszatérítése is, így ebből ki tudtam fizetni! Ezzel, s az akcióval összesen 2 600 forintomba került egy 80 000 Ft-os mosógép! S én ezért nem tettem mást, mint Dohában heverésztem az ágyon kajahegyekkel körülvéve pár órát.

Menny és pokol

Azóta megvolt a műtét, megjártam a poklot és a mennyet. Rengeteg fájdalommal, szenvedéssel, de Isten különös szeretetével is. A műtétet félig ébren éltem át, így láthattam-hallhattam azt is, amikor be kellett hívni a professzor urat is, mert komoly vérzés lépett fel. Eszembe jutott, hogy az egyik barátom a műtőasztalon halt meg, mert elvérzett. Elég nagy lett a sürgés-forgás körülöttem, három doki küzdött az életemért, jónéhány zacskó vért és plazmát nyomtak belém. Mégis teljes békességben feküdtem ott, hisz tudtam, hogy a Teremtő Isten kezében vagyok, aki végül is úgy döntött, hogy ad még egy esélyt.

Talán van már fogalmam a pokolról: prosztata műtét utáni második, majd harmadik nap, mely az örökkévalóságig tart! A mennyről is, mert végül is nem így kellett eltölteni a negyedik, ötödik, s a további napokat, s az egész örökkévalóságot sem így kell, hisz Jézus Krisztus megváltott, s elvisz majd oda, ahol nincs fájdalom! S ebben a speciálisan nyomorult helyzetben lehet talán a legjobban Istennel beszélgetni. Volt mit mondjon, volt mit tanuljak.
Ott feküdtem magatehetetlenül teljesen kiszolgáltatva, nyomorultul, felfekvési sebekkel, a kezemen kívül mást mozdítani se tudtam a fájdalomtól, s a közhiedelemmel ellentétben az ágyba kakilás nem is olyan egyszerű dolog. Úgy az ötödik nap végre fel tudtam „kelni”, húsz percig tartott, mire az ülő helyzetből ott állhattam az ágy mellett! Ebbe a rutinfeladatba bele se gondolunk reggelente, s abba se, hogy lazán kiballagunk a fürdőszobába, fogat mosunk, zuhanyozunk. stb. Mindez elérhetetlen álom volt napokig.

Kicsit átszabja az arcméretet, ahogy ott álltam zúgó fejjel, remegő lábakkal, mellettem egy tele vödörrel, melybe a belőlem mindenféle csövön át folyt a véres ez-az. Kb. öt percig tudtam így állni, majd úgy tíz perc alatt –mint egy lassított felvétel- vissza tudtam feküdni. Minden apró mozdulatért keményen meg kellett dolgozni.

„2 Őáltala kaptuk hitben a szabad utat ahhoz a kegyelemhez, amelyben vagyunk, és dicsekszünk azzal a reménységgel is, hogy részesülünk az Isten dicsőségében. 3 De nem csak ezzel dicsekszünk, hanem a megpróbáltatásokkal is, mivel tudjuk, hogy a megpróbáltatás munkálja ki az állhatatosságot, 4 az állhatatosság a kipróbáltságot, a kipróbáltság a reménységet; 5 a reménység pedig nem szégyenít meg, mert szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adatott Szentlélek által.” Rómaiakhoz írt levél 5. rész

Adja Isten, hogy amire tanított megtartsam, megéljem!
Övé a magasztalás, hála és dicséret!

Sándor

Év elején a BalatonNet-en is megosztott téma már előkerült a Békevár Baptista Gyülekezetben. Az igehirdetések persze átfedést mutatnak a szemesen elhangzottakkal, de Szemesen kevesebb idő volt a részletekre.

A 3 út a nyár folyamán kiegészült egy negyedikkel, ami a célba érkezés öröméről szól. Utólag jöttem rá, mennyire szorosan illeszkedik a többihez.

Az igehirdetéseket a gyülekezet oldalán töltheted le

Az alábbi linken elérhető az első előadás hanganyaga:

AZ ALÁZAT ÚTJA

Használjátok bátran!

Bármilyen itt található anyag (írás vagy hang...stb.) felhasználható és tovább gondolható!

A vetített anyag:

01_az alázat útja.pdf

Figyelj rá: Ez nem a cél, csak az alap!

Ne állj meg itt, sokkal több és jobb vár rád!

„Mert akiket eleve kiválasztott, azokról eleve el is rendelte, hogy hasonlókká legyenek Fia képéhez, hogy Ő legyen az elsőszülött sok testvér között.” Rm 8,29

„Mert ki az közületek, aki tornyot akar építeni, és nem ül le előbb. és nem számítja ki a költséget, hogy telik e mindenre a befejezésig? Nehogy – miután alapot vetett, de nem tudta befejezni – gúnyolni kezdje mindenki, aki látja és ezt mondja: Ez az ember építkezni kezdett, de nem tudta befejezni.” Lk 14,28-30

A hanganyag is jönni fog! :)