jézus_igája.JPGÉv elején a BalatonNet-en is megosztott téma már előkerült a Békevár Baptista Gyülekezetben. Az igehirdetések persze átfedést mutatnak a szemesen elhangzottakkal, de Szemesen kevesebb idő volt a részletekre.

A 3 út a nyár folyamán kiegészült egy negyedikkel, ami a célba érkezés öröméről szól. Utólag jöttem rá, mennyire szorosan illeszkedik a többihez.

Az igehirdetéseket a gyülekezet oldalán töltheted le

A Jel 13:8 Jézust úgy mutatja be, mint aki a "világ kezdete óta a megölt Bárány" Ez azt jelenti, hogy  Isten ezt a világot az áldozatra alapozva teremtette! Jézus Krisztus az önfeláldozás útjára lépett már a teremtés előtti örökkévalóságban. Jézus Krisztus az önfeláldozás útján járt a földi élete során. Ő mondta: „Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.” (Mk 10:45)

önfeláldozás útja.jpg

Ha Isten Jézushoz hasonlóvá akar formálni bennünket, akkor azon az úton fog vezetni bennünket, amin Jézus is előttünk járt. Vajon Jézus tanítványainak ezen az úton is követni kell Jézust? Vagy az önfeláldozás útja, csak és kizárólag Jézus útja volt?

Amikor egy férfi elindul, hogy Jézust követve Isten szíve szerinti férfivá váljon, akkor rá kell lépnie az alázat útjára, aztán tovább kell haladnia az erő útján, de eljön a pillanat, amikor az önfeláldozás útján kell tovább haladnia.

Ez az előadás erre hív meg.

Vetített diák: 03_onfelaldozas utja.pdf

AZ ÖNFELÁLDOZÁS ÚTJA

Kérdések, amikkel személyessé teheted a témát, miután meghallgattad:

1. Életszemléletem
Mennyire gondolom azt, hogy a keresztyén élet fájdalommentes, önfeladás-, önfeláldozás nélküli siker sztori?

2. Eddigi életutam
Visszatekintve, próbálj felidézni olyan élethelyzeteket, amikor önként vagy kényszerből kénytelen voltál önmagad megtagadni, vagy feladni. Miért volt erre szükség? Hogy érezted magad? Milyen következménye lett?

3. Jelenlegi helyzetem:
Miben hív téged Jézus most áldozatvállalásra a következő területeken? Mi az áldozat lényege, és miért van rá szükség?
Házasság / család - Munka / hivatás / tanulás / Gyülekezet  - Környezet / szomszédság / társadalom

4. Döntésem
Ha megfogalmazódott benned néhány konkrét élethelyzet, amiben Jézus áldozatvállalásra hív, akkor írd le... Mi a döntésed lényege? Miért van rá szükség szerinted?

harcok_útja.jpgFontos elindulni és járni az alázat útján, de az alázat útjával, nincs vége az útnak. Tovább lehet menni. A második út az erő útja.  A harcok útja. Vagy mondhatnám az igazi férfivá válás útja. Mert Jézus nem csak az alázat útján járt, hanem rálépett az erő útjára is.

Kapcsolódó diákat itt találod:ferfi_utja_az_ero_utja_bnet_2013.pdf

Az előadás hanganyagát innen töltheted le: AZ ERŐ ÚTJA

Mit jelent ez erő útja?

  • Vállald a küldetésed!
  • Harc a kísértésekkel szemben
  • Átlépni az udvariasság határait
  • Vállalni anyagi veszteségeket
  • Felvállalni a harcot a vallásossággal és vallásos emberekkel szemben
  • Átlépni a rokoni kapcsolatok határát

Kérdések az erő útjához

Írd le egy heted időbeosztását. Mennyit töltesz a küldetéseddel, istentől kapott feladatoddal? Van olyan szolgálat, terület, amire Isten hívott, de nem vállaltad fel még eddig?

Életed mely területein kellene határozottabban fellépned? (Pl igazságtalanság, előítéletek, Képmutatás ellen)

Család, munkahelyi kapcsolatok, szomszédok

Gyülekezet: vallásossággal szembeni harc

Bűn, ami ellen határozottabban fel kellene venned a harcot? (szexualitás, hatalom, pénz területén)

Voltak olyan fontos események az életedben, amelyek az erő útján vittek előre?

Az alábbi linken elérhető az első előadás hanganyaga:

AZ ALÁZAT ÚTJA

Használjátok bátran!

Bármilyen itt található anyag (írás vagy hang...stb.) felhasználható és tovább gondolható!

 

alázat_útja.jpgA vetített anyag:

01_az alázat útja.pdf

Figyelj rá: Ez nem a cél, csak az alap!

Ne állj meg itt, sokkal több és jobb vár rád!

„Mert akiket eleve kiválasztott, azokról eleve el is rendelte, hogy hasonlókká legyenek Fia képéhez, hogy Ő legyen az elsőszülött sok testvér között.” Rm 8,29

„Mert ki az közületek, aki tornyot akar építeni, és nem ül le előbb. és nem számítja ki a költséget, hogy telik e mindenre a befejezésig? Nehogy – miután alapot vetett, de nem tudta befejezni – gúnyolni kezdje mindenki, aki látja és ezt mondja: Ez az ember építkezni kezdett, de nem tudta befejezni.” Lk 14,28-30

A hanganyag is jönni fog! :)

 

acta est fabula 2013.08.29. 10:32

A térkép

a terkep - igazi ferfi utja.jpg

Ajánljuk az alábbi könyvet mindenkinek. Sajnos még csak angolul elérhető, de reméljük nemsokára lesz valaki aki lefordítja!

Megvásárolható például az amazonon sima papír vagy e-könyvben is.

Elérhető hangoskönyvben is azok számára, akik nem szeretnek olvasni, vagy sokat utaznak és vezetés közben hallgatnák meg (pl.: audible.com).

süti beállítások módosítása