Valamikor, miközben mi gyermekek voltunk és saját gyermekeink lettek, a gyermeknevelés Amerikában vallássá vált. Mint sok más vallásnál, a gyakorlóitól minden gondolkodás nélküli odaadást vár. Az életben semmi sem lehet fontosabb, mint gyermekeink, és soha nem beszélhetünk hűtlenül az utódainkkal való kapcsolatunkról. A gyerekek minden mást meg kell előzzenek. Ezt a feltevést olyan reflexszerűen fogadjuk el ma, hogy azt is elfelejtjük, nem mindig volt ez így.

Hát nem imádnivalók?

A közelmúltban megjelent könyvünkben, a Szent tehenekben (ford. Sacred Cows angol nyelven), a társadalom értelmetlen, de mélyen beágyazott hiedelmeit vettük sorra, melyek a házasságot és a válást övezik. Gyakran megkérdezik tőlünk, mikor fogunk a gyermeknevelés szent teheneiről írni, s ilyenkor rögtön arra szoktuk kérni a kérdezőt, halkabban beszéljen, és idegesen tekintgetünk körbe, hogy megbizonyosodjunk róla, senki más nem hallotta a kérdést.

Ahhoz, hogy megértsük a szülői vallás ijesztő erejét, nem kell messzebbre menni, mint a The New York Times 2005-ös Ayelet Waldman esszéig, ahol a szerző arról írt, hogy a férjét jobban szereti, mint négy gyermekét. Oprah Winfrey Hol vannak most? című műsorában a szerző nemrég megerősítette a New York Times cikkében megjelent korábbi gondolatait, és hozzátette, hogy ez a hozzáállásuk nagyon pozitív hatást gyakorol a gyermekeikre, hiszen biztonságban érezhetik magukat a szülők kapcsolatában. Az esszé közzétételét követően Waldmant amerika szerte megszólták, hogy rossz anya, idegen emberek fenyegették meg fizikai erőszakkal, és kilátásba helyezték azt is, hogy feljelentik a gyermekvédelmi szolgálatoknál. Ez nem az, ahogy a civil társadalom nyílt gondolkodásmóddal megvitat egy kérdést. Ez olyan mint, ahogy egy vallás üldözi az eretnekeket.

A vallás eredete

A szülői vallás eredete homályos, de egyik első megnyilvánulása lehetett, hogy az 1980-as évek közepén népszerűvé váltak a „Baby on board” (Baba a fedélzeten) matricák. Senki sem helyezhetett volna ilyen jelet az autójára, ha a társadalom már nem fogadta volna el egyöntetűen, hogy az emberi élet értéke a születéskor elérte a csúcspontját, és azt követően folyamatosan csökken. Egy kisgyermek szinte ugyanolyan értékes, mint egy baba, de egy tinédzser már kevésbé, és akkorra, amikor ez a kisbaba már ötven éves lesz, úgy tűnik, senki sem törődik többé azzal, ha valaki belerongyol az autójába. Nem fogsz sok autót látni olyan matricával, amin ez a felirat lenne: „Középkorú könyvelő a fedélzeten.”

A szülői, gyermeknevelési vallás másik jele, hogy kultúránkban teljesen elfogadhatatlanná vált, hogy bármilyen rossz dolgot mondjunk a gyermekeinkről, nem is beszélve arról, hogy azt megvallhassa egy szülő, hogy a gyermekei van amikor nehezen szerethetők. Megengedett társadalmilag, hogy rossz dolgokat mondjunk házastársainkról, szüleinkről, nagynénjeinkről és nagybátyjainkról, de próbáld meg azt mondani: „A gyerekemnek azért nincs sok barátja, mert nem valami könnyen szerethető ember”, és nézd csak meg, mennyire gyorsan kipenderítenek majd a iskolai szülői munkaközösségből.

Te mit nyertél a genetikai lottón?

Amikor az emberek úgy döntenek, hogy gyermeket vállalnak, tulajdonképpen lottózni fognak. A gyermekek a pozitív és negatív tulajdonságok éppen olyan skálájával rendelkeznek, mint a felnőttek, és egyes gyermekek személyisége nem is különösebben hasonlít a szüleikére. A természet azzal védte meg a gyermekeket ez ellen a körülmény ellen, hogy pici korukban ellenállhatatlanul aranyosak, és biztosította, hogy a szülők elég erősen kötődjenek a gyermekekhez ahhoz, hogy barlanglakó őseink ne dobják ki a neveletlen kölykeiket egy hóbuckába. A szülők bármennyire is szeretik gyermekeiket, és szívükön viselik a sorsukat, de nem mindig bírják őket. Az a fickó a munkahelyeden, akit mindenki bunkónak tart, valamikor gyermek volt, és nagyon jó esély van arra, hogy a szülei is észrevették, hogy a gyermekük lehet egy bunkó. Csak nem volt megengedett a számukra, hogy ezt ki is mondják.

A szent anyák kultusza

Természetesen Ayelet Waldman nem azzal vált "istenkáromlóvá", hogy elismerte a gyermekei nem mindig és nem teljesen csodálatosak, hanem mert azt mondta, jobban szerette a férjét, mint a gyermekeit. Ez pedig a "ne legyen más Istened rajtam kívül" kategóriába tartozik. És sok más vallási bűncselekményhez hasonlóan a dolog megítélése nem egyenletesen érvényesül a nemek között. Az anyáknak kötelességük a gyermekeiknek szentelni az életüket, minden és mindenki más felett, ugyanakkor azt hiszem a legtöbb feleség megsértődne, ha a férje ezt mondaná: „Nagyon klassz vagy, meg minden, de ahhoz képest a fasorban sem vagy, amennyire a kisfiúnkat szeretem.”

Az anyák maguk is szentek oly módon, ahogy az apáktól azt nem várják el. Az anyák egy tiszta, vidám világban élnek, tele mesékkel és gyermekdalokkal, és még csak nem is gondolnak a szexre. Egy apa elismerheti anélkül, hogy zavarodott szülőnek tartanák, hogy kívánatosnak tartja a feleségét, de a társadalom nem hajlandó elfogadni Waldmantól, ha feleségként mondja ugyanezt. Az édesanyának nem megengedett, hogy olyan élvezetei is legyenek, amihez a gyermekeinek nincs semmi köze.

Veszélyes vallás

Kétségtelenül előnyökkel is jár a gyermeknevelés vallássá emelése, de nyilvánvaló buktatói is vannak. A szülők, akik nem érzik magukat szabadnak arra, hogy őszintén kifejezzék az érzéseiket, kevésbé valószínű, hogy megoldják az otthoni problémákat. A gyerekeknek, akiket úgy neveltek, hogy ők vannak a világegyetem középpontjában, kemény időszak lesz, amikor ez a vélt különleges helyzetük elkopik, miközben felnőnek és szembe kell nézniük a valódi világgal. A leginkább problémás pedig az, hogy a pár, akik teljesen gyermekközpontú életet élnek, annyira elveszíthetik egymással a kapcsolatot, hogy már semmit sem tudnak mondani egymásnak, amikor a gyerekek elhagyják otthonukat.

A 21. században a legtöbb amerikai szerelemből házasodik. Olyan partnert választunk, akik reményeink szerint a lelki társaink lesznek egy életre. Mégis, amikor jönnek a gyerekek, úgy gondoljuk, hogy megnyomhatunk egy virtuális Pause (szünet) gombot ezen a lelkesítő lelki társ narratíván, mert az életünk új prioritása és vallása a gyermeknevelés lett. A lehető legmagasabbra emeljük gyermekeinket, és tudjuk, hogy mindez sikerült, ha végül elhagynak bennünket, hogy megtalálják a partnereiket és végül saját gyermekeket vállalnak.

Miután az isteneink végül elhagytak minket, megpróbáljuk felvenni a régen elhanyagolt házasságunk darabjait, és új célt találni. Meglepő, hogy a válási arány pont az ilyen megüresedett fészkek esetében emelkedik a leggyorsabban?Talán itt az ideje, hogy a gyermeknevelés vallását végre megkérdőjelezzük.

 A cikk írója orvos-kutatónő. A cikk eredeti angol változatát itt olvashatjátok.